~Prológus

2012. október 23., kedd

 Prológus   

( napló részlet )

(zene)

2012. szeptember 29.

Kedves Naplóm!

    Sokszor kérdezem meg magamtól, hogy 18 évesen miért írok még mindig naplót. Talán azért, mert ha később visszaolvasom ezeket a bejegyzéseket, eszembe jutnak olyan dolgok a leírtak alapján, amikre egyébként nem emlékeznék. Olyan dolgok, amelyek feledésbe merülnének, pedig talán meghatározó szerepet játszanak a későbbiek során. A vicces az, hogy ilyen kis, elsőre jelentéktelennek tűnő mozzanat bármi lehet. Még az is, hogy megbotlok egy kőben. 

~Soha nem tudhatjuk, hogy melyik jelentéktelen kis dolog bír majd később hatalmas jelentőséggel~

    Furcsa álmom volt az éjjel. Nem emlékszem minden részletre, így nem tudom az elejétől leírni.

~Egy bálteremben voltunk. Táncoltunk. Abban a pillanatban, mikor közelebb húzott magához, úgy éreztem, hogy megállt az idő, és csak mi számítunk. Csak Ő és én.

Fölnéztem rá, láttam tökéletes arcán azt a tökéletes, boldog mosolyt, amiről azt mondja mindig, miattam van ott. Ebbe még belegondolni is elképesztő. Előtte még soha nem voltam szerelmes. Igen, szerelmes vagyok. Ezt most már bátran kijelenthetem. Mikor ránézek, kellemes bizsergés szalad végig egész testemen, ezzel boldog vigyort csalva arcomra.

 Mellette teljesen más embernek érzem magam, és ezt már a többiek is említették. Eltűnt a régi félénk, visszahúzódó és csendes lány, helyette kaptak egy mindig önfeledten nevető, boldog és kiegyensúlyozott nőt. Ez így elég szélsőségesen hangzik. De igaz.~

Eddig semmi különleges nincs benne, igaz?

~Hirtelen eltűnt az arca, körülbelül úgy, mint mikor kikockázzák a videóban a fejeket. Egyedül mosolya látszott, de már az sem az övé volt. Ez a mosoly ijesztő volt. Kiszélesedett, az Ő tökéletes fogsora helyett kusza, pengeéles fogakkal barázdált fogsor vigyorgott rám, majd eszelős kacagásba kezdett.

-Mi a baj, Grace? Mitől ijedtél meg ennyire?-kérdezte ártatlan arccal, majd folytatta- Gyere, táncoljunk! Táncoljunk, és utána tönkreteszem az életed.- mondta az arc és test nélküli vigyor, majd hátrahúzódott, kitátotta száját, és elképesztő sebességgel közeledett felém azzal a szándékkal, hogy egyetlen másodperc alatt lenyel, ezzel eltüntetve engem is, és ezzel a tökéletes világom is.~

És itt fölébredtem. Nem tudom, mit jelenthet ez az álom. De ha rágondolok, még mindig kiver a víz.

Drága Naplóm, mai bejegyzésem végéhez értünk. Sietnem kell pakolni, három óra múlva indul a vonatom. Megyek új életet kezdeni nővérem oldalán a brit fővárosban, Londonban.

Grace.